Miniskanzen

A világ első szabadtéri néprajzi múzeumát, a stockholmi Skansent 1891-ben nyitották meg. Később, a 20. század folyamán több országban, köztük Magyarországon is ennek a múzeumnak a mintájára nyíltak meg szabadtéri néprajzi múzeumok. Ezeket az intézményeket napjainkban a svéd elnevezés átvételével skanzeneknek is nevezik.

Bajai Halászati Miniskanzen- ahol tovább él a hagyomány

A Halászati Miniskanzen a Duna parton épült fel, Baja város legszebb kirándulóhelyén. A vízpart mellett több száz évet ugorhatunk vissza a múltba, hogy betekintést nyerjünk halászó őseink mindennapjaiba és átélhessük azt az érzést, melyről Solymos Ede etnográfus, a dunai halászat nagy ismerője, így beszélt:

A kerek nádkunyhók, később a sövényfonású, tapasztott falú házacskák, mellettük a hatalmas, száradó varsák, a parton kikötött csónakok és a szabadtűzön sütő-főző halászok idilli képét örökre az emlékezetemben őrzöm”.

Ez a fajta halászati mód Baja térségére és a Duna alsó szakaszára volt igen jellemző. Ez a hagyomány az ún. kisszerszámos, csónakos halászat, ami azt jelenti, hogy a hal fogása saját készítésű eszközökkel történik a Duna folyam és annak mellékágain, árterületein.

A Szellemi Kulturális Örökség honlapján 2013 óta ez az indoklás szerepel:

 A Duna-parti környéket különböző kiterjedésű és mélységű vízterületek: fokok, palék és tóvá szélesedett, erdő közé benyúló vízterületek tagolják, amelyek évente többször feltöltődtek vízzel a Duna áradásai következtében. Az itt folyó ún. kisszerszámos, csónakos halászatnak részét képezi a halászattal kapcsolatos eszközöknek a készítése (csónak, milling, kece, varsa, emelőháló, dobóháló stb.), a természetnek, vízi környezetnek és a halak életterének és életmódjának az ismerete és szeretete; a halászattal kapcsolatos tevékenység megismertetése, a vízi környezet és természet harmóniájának megőrzése. A hagyományos halászatnak része a kishalászattal kapcsolatos hagyományok ápolása, rendezvények megtartása, közösségépítés, és mindezek megismertetése az érdeklődőkkel.

Generációkon keresztül adták át őseink egymásnak a halászattal kapcsolatos eszközök készítésének a módját, a halak életterének és életmódjának ismeretét, a természet tiszteletét és  szeretetét.

A Miniskanzen területén 3 sövényfalú halásztanyát lehet megtekinteni, a leggyakrabban használt halászati eszközökkel és egyéb, a mindennapi élethez szükséges tárgyakkal. A tanyák körül „szolgafák” találhatók, melyekre régen a halászeszközöket akasztották száradni. 2 szabadtéri kemence, valamint a nemzeti értéktárban is jegyzett bajai halfőző bogrács segít nekünk halászó őseink életmódjának, mesterségének és gasztronómiai  múltjának megidézésében.